Ezzel szemben a trópusi éghajlatom élő őserdei népek természetes körülmények között nem igen viselnek ruhát.
A természetben talált vesszőkből, sásból, szalmából, kosarakat készített amelyeket sárral tapasztott be. Ezekből lettek később az első kerámiák, mikor tűzbe kerülve a tapasztásul használt agyag kiégett. Egyszerű hangszereket, sípot, dobot, furulyát is ismerte. Festékeket is használt, sőt meglepően élethű barlang rajzokat is alkotott.

Az ember legrégibb találmánya:
A tűzőrzés majd tűzgyújtás képessége valóban megkülönbözteti a paleolitikum emberét az állatvilágtól.
Más állatok félnek a tűztől és nem mernek a közelébe menni, az embert azonban ösztönösen vonzza a tűz. Szerepe a paleolitikumban elsősorban a táborhely melegen tartása, a ragadozók elriasztása volt, de a nyárson sütés, később pedig a főzés technikája is elterjedt, és a szerszámkészítésnél is szerepet kapott lándzsák hegyének élezésénél. A neolitikus lét határán élő törzsek meglepő ügyességgel gyújtanak tüzet. Ez a művelet a gyufa feltalálásáig a történelmi korokban is nehézséget okozott, és a legfontosabb szerszámok közé tartoztak a kovás tűzcsiholó szerkezetek. A tűz másik fontos szerepe az ősember lakóhelyeinek világítása volt. A paleolitikus ember nyílt tűzhelyet és fáklyát használt már 12000 éve is. Ne feledjük el, hogy a paleolitikum felső részének embere már nemcsak genetikailag kompatibilis velünk, de külsejében és képességeiben is azonos, és az agya épp oly fejlett, mint a miénk (vagy a miénk is épp oly primitív, mint az övé).
Az ősember élelemforrásai, az első háziasított állatok:
A paleolitikumi ember táplálékának fő forrása a gyűjtögetés, vadászat. Az állattenyésztés kezdetei a paleolit korra nyúlnak vissza, ugyanis az első háziasított állatát, a kutyát az ősember vadásztársul használta. A paleolitikumi stílusú vadász jellemzően közelharcban teríti le a vadat, ezért sok csontvázon találunk vadászatból eredő sérüléseket. A nagyvadakra történő vadászat során az ősemberek gyakran használtak csapdákat, amelyekbe az állatokat, például az óriás testű mamutokat, beterelték, és ott kövekkel és dárdáikkal ölték meg.


Azért volt gyakori volt a közelharc, eszközeik általában nem voltak alkalmasak a távoli megölésre. Egyes neandervölgyi lelőhelyeken ellenben olyan hajítódárdákat találtak, melyek elkészítéséhez nagy ügyesség kellett. A ókori görögök is ismerték a nyilat, hajítódárdát, de ők is előnyben részesítették a közelharcot a test-test elleni küzdelmet, mint a távoli, és biztonságosabb harcmodort.
Az paleolitikus gazdálkodás továbbélése:

Paleolitikus stílusú állattenyésztésnek tekinthető az észak szibériai népek rénszarvastenyésztése.