Kultúra és művészet
A középkor keretein belül kibontakozó polgári fejlődés megváltoztatta a gondolkodásmódot.
A kereskedelem, az ipar gyakorlata során számos olyan probléma merült fel, amelyet nem lehetett a hittételeken alapuló magyarázattal megoldani. Az ember rákényszerült, hogy a valós világ dolgait értelmező, tényleges ismeretek megszerzésére törekedjen. Újból értékelni kezdte az életet s egyre fokozódó érdeklődéssel fordult a létét körülfogó természet felé. E felfogás első képviselői az olasz irodalom késő középkori mesterei, Petrarca és Boccaccio. Évezrednyi feledés után ők fedezték fel újra az ókor római szerzőit, a műveikben azt a polgári világot, amelyet példaként állíthattak az itáliai városok elé. Az antik kultúra élesztésének ez a nagyhatású szellemi áramlata a humanizmus. Kifejlődéséhez jelentősen hozzájárultak a XIV. század végétől a Balkánon zajló események. A törökök elől sok görög tudós menekült nyugatra. Segítségük révén az olasz humanisták megismerték s behatóan tanulmányozták a görög műveltséget. A római irodalom mellett az ókor görög kultúrája vált a humanizmus másik alapjává.

A görög gondolkodók megismerésével kiteljesülő humanizmus legjelentősebb központja a XV. században Firenze volt. A város életében vezető szerepet játszó Medici-család maga köré gyűjtötte a kor legkiválóbb tudósait és művészeit. Az új kultúra onnan sugárzott szét Itáliára, majd Európa országaiba. Neves képviselői Itáliában Pico della Mirandola, Németalföldön Rotterdami Erasmus, Franciaországban Francois Rabelais, Angliában Morus Tamás.
A humanizmus széles körű terjedéséhez a XV. század közepén nagyban hozzájárult Gutenberg korszakos jelentőségű találmánya, a könyvnyomtatás. A század végéig számos nyomda alakult az itáliai városokban Németországban, Franciaországban és Angliában.
Hazánkban az elsőt, Hess András budai nyomdáját Mátyás király állíttatta fel.

A humanizmus felszabadította a tudományos gondolkodást az egyház gyámsága alól. A XV. században a tudomány és a művészet még nem vált szét egymástól. Firenzében a mesterek körül formálódó művészeti műhelyek voltak a tudományos kutatás központjai. Foglalkoztak a festészeten és a szobrászaton kívül anatómiával, kémiával s a természetkutatás különféle más területeivel. Ilyen sokoldalú, a tudomány és a művészet majdnem minden ágát művelő, jellegzetesen reneszánsz egyéniség volt a XV-XVI. század fordulóján Leonardo da Vinci.
A tudomány elválasztása a művészettől a XVI. század vívmánya. Főként a csillagászat fejlődött. A bolygómozgás törvényeinek felfedezésével, a napközéppontú (heliocentrikus) magyarázatrendszer kidolgozásával ebben értek el új korszakot nyitó eredményeket. De jelentős találmányok születtek többek között a technika terén is. Ilyen volt, pl. az esztergapad, a tökéletesített szövőszék és a fonógép.

A képzőművészet a reneszánsz korában a természet kutatásának és megismerésének egyik legfontosabb eszköze. A művészek a valóság hiteles bemutatására törekednek. Behatóan tanulmányozzák az emberi test felépítését, a dolgok térbeli tulajdonságait, s mindenekelőtt magát a teret. Kidolgozzák a térbeli kapcsolatok rögzítésének pontos módszerét, a perspektíva szerkesztési szabályait. A kor embereszményének megfelelően a legtöbb művész sokoldalúan képzett: festő, szobrász, ötvös és építész egy személyben.