Reneszánsz művészet

A középkori társadalmi viszonyok bomlása a XIII-XIV. század fordulóján Itáliában indult meg. Itália volt az akkori Európa legpolgárosultabb területe. Gazdag kereskedővárosai már a XIII. században kivívták az önállóságot. Itáliában az ókor emlékei hozzátartoztak a mindennapi élethez. Ott hatott a legközvetlenebbül az antik Rómától örökölt szemlélet. A kedvező feltételek folytán ott bontakozott ki legkorábban a polgári rend eszményét az ókori szerzők műveiben felfedező új szellemi áramlat, a humanizmus, s ott született meg az ókor újjáélesztésére törekvő reneszánsz művészet (a renaissance francia szó, újjászületést jelent).

* A reneszánsz korát Itáliában a XV. század elejétől a XVI. század végéig számítjuk. Európa többi országa - néhány évtizedes helyenkénti évszázadnyi késéssel - onnan vette át az új stílust; Magyarország pl. a XV. század utolsó negyedében, Franciaország s német fejedelemségek a XVI. század elején. A későbbi indulásnak megfelelően a barokkba való átváltás időpontja is a legtöbb országban kitolódott; hazánkban pl. az erdélyi reneszánsz legjelentősebb emlékei a XVII. században keletkeztek.
A reneszánsz két évszázadának legfontosabb történelmi eseményei: a törökök előnyomulása, melynek eredményeként 1453-ban elesett Bizánc s a XVI. században török megszállás alá került Magyarország tekintélyes része; a XV. század végén Amerika felfedezése; a Habsburg világbirodalom kialakulása; Anglia tengeri hatalmának megalapozása; s a XVI. század elején a reformáció. Ezek a főbb események alakították Európa országainak történetét.
Itália ebben az időben politikailag erősen széttagolt. Délen a Nápolyi királyság és Szicília spanyol fennhatóság alatt állt. Közép-Itália az Egyházi államhoz tartozott. Az attól északra fekvő terület számos kisebb-nagyobb városállamra, grófságra és hercegségre bomlott. Közülük három város-köztársaság, Firenze, Velence és Genova volt a legjelentősebb. Az egymástól független kis városállamok vetélkedése nagyban hozzájárult a művészetek fellendüléséhez. A széttagoltság - a görög poliszokhoz hasonlóan - a városok közötti versengés erjesztője lett.

A városok élén arisztokraták, zsoldosvezérek, vagy gazdag kereskedő- és bankárcsaládok álltak, így pl. Firenzében a Medici-. Milánóban a Sforza-, Mantovában a Gonzaga-, Ferrarában az Este-család. Uralmuk fényét s a város tekintélyét nagyszabású építkezésekkel, a művészetek és a tudomány bőkezű pártolásával növelték. A vezető családok tagjai közül kerültek ki a főpapok s a világi fejedelmek módján uralkodó reneszánsz pápák is.
Amerika felfedezése, a világkereskedelem útvonalainak áttolódása az Atlanti-óceánra súlyosan érintette Itáliát. A XV-XVI. század fordulójától kezdve az addig lendületesen fejlődő városok gazdasága visszahanyatlott. A köztársaságok közül egyedül Velence tudta a hatalmát nagyobb veszteségek nélkül megtartani. A XVI. században Róma, mint a monarchikus berendezésű egyházi állam megerősödött és átvette a politikában s a művészetek irányításában a vezető szerepet.

* Franciaország a XVI. században szilárd központi hatalommal rendelkező, egységes állam. Gazdaságának alapja a fejlett ipar és kereskedelem mellett elsősorban a földművelés. A társa-dalom uralkodórétege a földbirtokos nemesség. Érdekeiket az elnyomás ellen lázadó parasztsággal szemben az erős királyi hatalom védi. Ám ugyanakkor a központi hatalom korlátozza is a földbirtokos réteg befolyását, velük szemben az iparűző és kereskedő városi polgárságot támogatja.
A XV. század végén és a XVI. század elején a francia királyok háromszor indítottak hadjáratot Itália ellen. Céljuk az örökség jogán igényelt nápolyi trón megszerzése volt. A vállalkozások mindhárom esetben kudarccal végződtek. Hatásuk mégis rendkívül jelentős. Sok francia nemes járt Itáliában. Megismerték az új stílust s hadizsákmányként számos műkincset vittek magukkal. A reneszánsz e hadjáratok révén került át Franciaországba.
Anglia a XVI. században fejlett kézművesiparral rendelkező, gazdaságilag fellendülő ország. Gyapjúkereskedelme, posztó-ipara jelentős. A posztógyártás egyre fokozódó gyapjúszükséglete, a juhlegelők állandó művelése alapjaiban változtatta meg a gazdaság egész szerkezetét. A földjétől megfosztott parasztság bérmunkára a manufaktúrákba kényszerült. A társadalom vezető rétege a tőkés jellegű árutermelésre áttérő földbirtokos nemesség és a gazdagodó polgárság. A XVI. században Anglia elindult azon az úton, amelyen haladva a következő évszázadokban a világ legnagyobb gyarmatbirodalmát építette ki.
* Németország a XVI. században névleg a Habsburg-házhoz tartozó császár birodalma, de valójában önálló grófságok, s választófejedelemségek sokaságára tagolódik. Az egymás ellen küzdő kis államok állandó háborúskodása, a kereskedelmet nehezítő vámhatárok gátolták a polgári fejlődést. Gazdag kereskedővárosok, mint pl. Augsburg vagy Nürnberg főként Német-ország délnyugati részén alakultak ki. E városok vezető családjai közül a bankügyletekkel hatalmas vagyont szerző dúsgazdag Fugger család a legjelentősebb.

A humanizmus szabadabb szemlélete, az új tanok terjedése nyomán Németországban bontakozik ki a XVI. század elején a kor legnagyobb hatású szellemi mozgalma, a reformáció. Híveit elsősorban a városok lakosai közül toborozta, de nagy számban csatlakoztak hozzá a jobbágyok tömegei is. A reformáció hamarosan két ágra szakadt: a Luther Márton köré tömörülő mérsékeltekre és a vallásújító tanokból inkább az újítást hangsúlyozó, forradalmi irányzatra. Ez utóbbi szellemi vezére Münzer Tamás zwickaui pap volt. A fennálló rendet bíráló tanításaival forrpontig szította a városi szegénynép és a parasztság elégedetlenségét, amely 1524-ben nyílt felkelésben robbant ki: a Münzer Tamás vezetésével zajló nagy német parasztháborúban.

* Oroszország a XVI. század közepéig a feudális nagyurak, a bojárok független birtokaira oszlik. Az egységet Rettenetes Iván cár valósítja meg. Ettől kezdve fejlődésnek indul a kézműipar és a belföldi kereskedelem mellett a Kelettel és a Nyugattal folytatott közvetítő kereskedelem is. Az osztályellentétek ébredését a XVII. század közepén kitörő felkelések jelzik. Ezek sorában a Sztyepan Razin vezette doni kozák felkelés volt a legerősebb.
Oroszország városai közül a XV. században Moszkva emelkedik ki. Bizánc eleste után a görögkeleti egyházak központja.

* Magyarország a XV. század második felében, Mátyás király uralkodása alatt Európa egyik nagyhatalma. A feudális oligarchia elleni harcban a központosított királyi hatalom a köznemességre támaszkodott. Mátyás azonban emellett a városoknak juttatott kedvezményekkel a kialakuló polgárság fejlődését is segítette.
Utódjai alatt ismét a feudális anarchia erői kerekedtek felül. A gazdasági romlás, az elnyomás fokozódása a XVI. század elején az elszegényedett paraszttömegek forradalmi megmozdulásához, a Dózsa felkeléshez vezetett. Annak kegyetlen leverése után a katonailag és gazdaságilag legyengült ország majdnem szükségszerűen jutott el a mohácsi csatában elszenvedett súlyos vereséghez. Másfél évtizeddel később, 1541-ben elesett Buda is. Az ország nagy része török fennhatóság alá került.
Erdély török védnökség alatt független fejedelemséggé vált. Felvidék s a Dunántúl nyugati fele a Habsburg-birodalom tartománya lett. A három részre szakadt országban az állandósult harcok dúlása nemcsak a fejlődést akasztotta meg, hanem a korábban elért eredmények jelentős részét is megsemmisítette.
Kultúra és művészet
A középkor keretein belül kibontakozó polgári fejlődés megváltoztatta a gondolkodásmódot.
A kereskedelem, az ipar gyakorlata során számos olyan probléma merült fel, amelyet nem lehetett a hittételeken alapuló magyarázattal megoldani. Az ember rákényszerült, hogy a valós világ dolgait értelmező, tényleges ismeretek megszerzésére törekedjen. Újból értékelni kezdte az életet s egyre fokozódó érdeklődéssel fordult a létét körülfogó természet felé. E felfogás első képviselői az olasz irodalom késő középkori mesterei, Petrarca és Boccaccio. Évezrednyi feledés után ők fedezték fel újra az ókor római szerzőit, a műveikben azt a polgári világot, amelyet példaként állíthattak az itáliai városok elé. Az antik kultúra élesztésének ez a nagyhatású szellemi áramlata a humanizmus. Kifejlődéséhez jelentősen hozzájárultak a XIV. század végétől a Balkánon zajló események. A törökök elől sok görög tudós menekült nyugatra. Segítségük révén az olasz humanisták megismerték s behatóan tanulmányozták a görög műveltséget. A római irodalom mellett az ókor görög kultúrája vált a humanizmus másik alapjává.

A görög gondolkodók megismerésével kiteljesülő humanizmus legjelentősebb központja a XV. században Firenze volt. A város életében vezető szerepet játszó Medici-család maga köré gyűjtötte a kor legkiválóbb tudósait és művészeit. Az új kultúra onnan sugárzott szét Itáliára, majd Európa országaiba. Neves képviselői Itáliában Pico della Mirandola, Németalföldön Rotterdami Erasmus, Franciaországban Francois Rabelais, Angliában Morus Tamás.
A humanizmus széles körű terjedéséhez a XV. század közepén nagyban hozzájárult Gutenberg korszakos jelentőségű találmánya, a könyvnyomtatás. A század végéig számos nyomda alakult az itáliai városokban Németországban, Franciaországban és Angliában.
Hazánkban az elsőt, Hess András budai nyomdáját Mátyás király állíttatta fel.

A humanizmus felszabadította a tudományos gondolkodást az egyház gyámsága alól. A XV. században a tudomány és a művészet még nem vált szét egymástól. Firenzében a mesterek körül formálódó művészeti műhelyek voltak a tudományos kutatás központjai. Foglalkoztak a festészeten és a szobrászaton kívül anatómiával, kémiával s a természetkutatás különféle más területeivel. Ilyen sokoldalú, a tudomány és a művészet majdnem minden ágát művelő, jellegzetesen reneszánsz egyéniség volt a XV-XVI. század fordulóján Leonardo da Vinci.
A tudomány elválasztása a művészettől a XVI. század vívmánya. Főként a csillagászat fejlődött. A bolygómozgás törvényeinek felfedezésével, a napközéppontú (heliocentrikus) magyarázatrendszer kidolgozásával ebben értek el új korszakot nyitó eredményeket. De jelentős találmányok születtek többek között a technika terén is. Ilyen volt, pl. az esztergapad, a tökéletesített szövőszék és a fonógép.

A képzőművészet a reneszánsz korában a természet kutatásának és megismerésének egyik legfontosabb eszköze. A művészek a valóság hiteles bemutatására törekednek. Behatóan tanulmányozzák az emberi test felépítését, a dolgok térbeli tulajdonságait, s mindenekelőtt magát a teret. Kidolgozzák a térbeli kapcsolatok rögzítésének pontos módszerét, a perspektíva szerkesztési szabályait. A kor embereszményének megfelelően a legtöbb művész sokoldalúan képzett: festő, szobrász, ötvös és építész egy személyben.