Az ember tragédiája

Madách: Az ember tragédiája Eszmék végigvezetése Madách véleménye szerint az emberi történelmet nagy eszmék irányítják. Szerinte egy-egy eszme megjelenik, kibontakozik, de megvalósulása során eltorzul, embertelenné válik, s ebbol az ellentétbol egy új eszme születik. Ezt a folyamatot jelenítik meg a történelmi színek. Ezek a költemény jelen idejéhez képest a jövot mutatják be. A történelmi színek alapkonfliktusa: Ádám képviselte szent eszmék és az eszméket megtagadó, elutasító kor közötti összeütközés.

Ádámban elobb megfogamzik egy nagy eszme, késobb csalódottan kényszerül elfordulni az eszme megvalósulásától, de csalódása is egy-egy új eszme forrásává, kiindulópontjává válik. Egy-egy színben vagy a csalódás megy át bizakodásba vagy a bizakodás csalódásba. Történelmi színek: IV. Egyiptom: Ádám ifjú fáraó, minden hatalom az övé. Mégsem boldog, mert mindezt nem magának köszönheti. Csak az vigasztalja, hogy meglelte a valódi nagysághoz vezeto utat, mely nevét évezredekre hirdetni fogja: s ezek a piramisok. Ez mégsem boldogítja igazán, csak a dicsoségre vágyik. A trón magasából nem hallja a nép fájdalmas sikolyát. Erre csak Éva teszi érzékennyé. Éva szerelmének hatására értelmetlennek találja az öncélú dicsoséget. Megszünteti zsarnoki hatalmát, felszabadítja a népet.

A szín végén Ádámban megszületik a szabadság-eszme, egy olyan szabad állam vágya, ahol minden ember egyenlo. V. Athén: Az athéni szín a szabadság-eszme, az egyenloség kiábrándító megvalósulásával taszítja Ádámot csalódásba. A nép, az egyes ember szabad jogilag, de valójában - lelkileg - mégsem az: ki van szolgáltatva jellemtelen demagógok kénye-kedvének. A demagógok által megvásárolt és félrevezetett tömeg halálra ítéli szabadsága védelmezojét, Miltiádészt. Ádám csalódásából menekülve a gyönyörben, a hedonizmusban (az érzéki gyönyörök mértéktelen hajszolásában) keres feledést. VI. Róma: Élteto eszme híján a közösség széthullott, lezüllött: kéjencek és kéjnok durva orgiájának lehetünk tanúi. Ádám is részt vesz benne kelletlenül, de a bor és a kéj mámorában nem leli örömét. Nem találja meg a boldogságot.

A római szín silány züllöttségében Péter apostol szavaiban új eszme tunik fel a kereszténység hitvallásaként: a szeretet és a testvériség. Ezért az új tanért lelkesül újra Ádám. Hiába óvja a leendo kétségbeeséstol Lucifer. Ádám új világot akar teremteni. VII. Konstantinápoly: A három ókor szín után a középkor következik s Konstantinápoly újabb csalódás színhelye lesz Ádám számára. Mint Tankréd, keresztes lovagként gyoztesen érkezik meg a korai kereszténység egyik fovárosába, Bizáncba. Tapasztalnia kell, hogy a felebaráti szeretet jelképébol "vérengzo kereszt" lett. Egyetlen "i" betu miatt eretnekek ezreit küldik tuzhalálba (a homousion - egylényegu - tana szerint Krisztus azonos Istennel, a homoiusion -hasonló lényegu - szerint nem Isten, hanem ember, csupán hasonló Istenhez).

A testvériség-eszme eltorzult, Ádám csalódott, nem akar többé semmiért sem lelkesedni, csakis pihenni akar. VIII. Prága I.: A feudalizmus színe ez. Eszme nélküli, közömbös világ, akárcsak a római. Ádám itt csak szemlélodo, felfedezo tudós. Kepler zseniális csillagász, de tudományát el kell titkolnia. Ádám és Éva viszonya ebben a színben a legdrámaibb. Éva "csodás kevercse rossz s nemesnek", mégis vonzza Ádámot, eltéphetetlen kötelék fuzi hozzá "mert a jó sajátja, míg bune a koré, mely szülte ot". IX. Párizs: Az álomba merült Ádám Dantonként jelenik meg a francia forradalom napjaiban s legelso szavai: "Egyenloség, testvériség, szabadság!". A korábban már külön-külön megszületett eszmék (szabadság, egyenloség Athénban, testvériség Rómában) most már együttesen öltenek testet. Hatásukra Ádám újra cselekvo hos lesz, rendíthetetlen meggyozodéssel áll a nagy eszmék szolgálatába, a forradalmi nép élére. Éva két, egymástól eltéro alakban szerepel itt: a büszke márkino a szépség a költészet varázsát rejti magában s felkelti Dantonban is a tisztultabb érzelmeket; a durva forradalmárno Évától borzongva fordul el.

Ádám sorsa ezúttal is a bukás, mégis lelkesülten ébred fel álmából. Ez az egyetlen szín, melyet nem a csalódás, a kiábrándulás, hanem a bizakodás hangjai követnek. Szerkezetileg is elkülönül ez a szín a többitol: álom az álomban. Így teszi lehetové Madách a történeti színek következetességét: e szerint ugyanis Ádámnak minden színbol csalódottan kell távoznia. X. Prága II.: Az újra fellelkesült Ádám, Kepler szerepében hittel, bizalommal tekint a jövobe: miután felvilágosítja legjobb tanítványát a korabeli tudomány értéktelenségérol, újult erovel indul el abba az új világba, mely szent eszméit megvalósítja. XI. London: A londoni szín már Madách jelenét mutatja be, a kapitalizmus korát. Ádám itt sem aktív hos, csupán szemlélodo, szemtanú. A Tower magasából bizakodva figyeli a nyüzsgést, a londoni vásárt, közelrol nézve azonban undorral fordul el tole. A táncosok, koldusok, katonák, kéjhölgyek viselkedése kiábrándítja. Csak a négy tanuló hazáért való lelkesedését tartja "kedves látványnak" e "lapos világban".
De felnove ezekbol a gyerekekbol lesznek azok a gyárosok, akiknek embertelen cinizmusa felháborítja. A "szent költészet" már teljesen eltunt, mindenütt a "haszonlesés" ólálkodik. A jelenben Madách a szabadság, egyenloség, testvériség eszméinek elárulását látja csak. Minden áruvá vált s csodbe jutottak az egyes életsorsok is. Éva alakja itt is eléggé összetett. A no "bune" itt is a koré, mely a szerelmet áruvá aljasította, Éva mégis megorizte tisztaságát s lepereg róla a kor szennye. A szín szereploimaguk ássák meg sírjukat, s egymás után beléje ugranak. Csak Éva nem zuhan a pusztulásba, o felemelkedik. A szerelem, a költészet és az ifjúság szépsége diadalmaskodott a londoni vásár zurzavara s a halál törvénye felett. Ádám a szín végén - reménykedve - egy olyan világba vágyik, melyben a "tudomány eszmél" s hol az "értelem virraszt". Bizakodással folytatja történelmi útját. XII. Falanszter: Ez a szín - az író jelenéhez viszonyítva - már a jövobe mutat. Ettol kezdve új kérdés lép a nagy eszmék helyébe: a determinizmus, vagyis a természeti végzet és a szabad akarat kérdése. Ádám kezdetben itt is lelkesedik.

Ez az eszme a "megélhetés", az élet megmentése a földön. A tudomány célszerusége uralkodik a falanszterben. Ez a célszeruség azonban gátat szab az egyéniségnek, elpusztít minden szépséget és jóságot. Eltunt a család, tiltják az érzelmeket, a szerelem pedig a "múlt kísértete". Az embereknek nincs nevük, számokkal jelölik oket. Foglalkozásukat koponyaalkatuk (frenológia) alapján döntik el. Igaz, megvalósult az "egyenloség" és a "testvériség": egyenruhát hordanak az emberek, senki sem éhezik és nem szenved anyagi hiányt. Nincsenek társadalmi különbségek, nincs eroszakszervezet, katonaság, s a fegyverek ismeretlenek. Mégis boldogtalan, sot embertelen világ ez: mindenkinek rossz. Ám mindezt a megmaradás kényszere hozta létre, a természeti végzettel való szembeszegülés parancsa. Ádám újra csalódott a tudomány rideg racionalista rendjében. El akar szakadni a földtol, annyi veresége színhelyétol. XIII. Az ur: Ádám Lucifer segítségével az urbe repül. Egyre magasabbra emelkedik, a természeti végzet elol menekül. Elvágyódik a föld körébol, de vissza is sírja azt, fáj tole elszakadnia.

Tovább száguld fölfelé, majd egy hirtelen sikoltással megmerevedik. Lucifer úgy gondolja, megdöntötte az Úr világát, megsemmisítette az embert. Ádám a Föld szellemének hívó szavára újraéled. Lucifer mind hatásosabb érvei ellenére is visszavágyódik a földre, s a küzdelmet választja annyi kiábrándító veresége dacára is. Az ur-jelenet a Tragédia több fontos kérdésére ad "választ"- a maga módján. Ádám a küzdelmet az élet s az ember lényegének tartja, a tétlen semmittevést, a közönyös belenyugvást pedig a legnagyobb bunnek. Ádám hite, idealizmusa nem törik meg: bármilyen hitvány is eszméje, mégis lelkesítette, "elore vitte az embernemet". Ez is a Tragédia egyik lényeges üzenete. XIV. Eszkimó-világ: Az ember nem tudta legyozni a természeti végzetet, a tudomány nem menthette meg a földi életet. Az Egyenlíto táján valaha virult az élet, most már csak tengodik a lét: az ember állattá silányult, erkölcsileg és fizikailag elkorcsosult. Ádámot Istennek hiszik, hozzá könyörögnek élelemért.

Ádám riadtan tekint szét, itt már nem születhetnek új eszmék. Vége az életnek, ez az emberi történelem legutolsó, szégyenletes felvonása. Lucifer érvei meggyozoek: az ember tehetetlen, sorsát nem irányíthatja. Miután Ádám undorodva bontakozik ki Éva karjaiból, véget ér az álom. XV. A Paradicsomon kívül: Az álmából felébredt Ádám és Lucifer vitája folytatódik az utolsó színben is. Ádám a szabad akaratra hivatkozik: csak tole függ. hogy életét másképpen irányítsa. Lucifer ellenérvei lefegyverzoek: az egyén ugyan szabad, de az egész táj determinált, meghatározott törvények eszköze. Ádám végso kétségbeesésében öngyilkos akar lenni: o az elso ember a világon, s ha meghal, megakadályozza a jövot. Nem él már benne törhetetlen hite, hiszen ezt az eszkimó-szín kiábrándító világa teljesen érvénytelenítette. A kétségbeesés szirtfokáról most Éva anyasága szólítja vissza az életbe. Ádám áldozata most már hiábavaló volna, halálával sem tudná megsemmisíteni az életet. Megadja magát, s belátja, hogy a riasztó kétségek ellenére is vállalnia kell a küzdelmet. Újra kezd reménykedni, kínzó kételyeire az Úrtól várja a választ: "Megy-é elobbre majdan fajzatom?".

Van-e cél a világtörténelemben, létezik-e folytonos emberi elobbre jutás, haladás, vagy bizonyos pont után hanyatlás következik. Ezek Ádám legfájóbb gondjai. Gyötro kérdéseire nem kap egyértelmu választ. Az Úr csak azzal nyugtatja, hogy küzdelmeiben végig mellette áll majd, s mellette áll majd Éva is, aki ma szerelem, a költészet s az ifjúság vigasztaló volta fogja segíteni. A világ rendjében helye van Lucifernek is. O az éleszto ero, kijózanító szerepe "szép és nemesnek új csírája lesz". Az Úr válasza a Tragédia végszava: "Mondottan ember: küzdj és bízva bízzál!". Madách tragikusnak látja a történeti színek tanulságát, a mu befejezése mégsem tragikus színezetu. Ez a befejezés azonban szervesen következik a cselekmény egészébol, hiszen Ádám minden kudarca után újra kezdi harcát. A szüntelen újrakezdésnek s a jobbért való küzdelemnek, a kudarcból fölemelkedo hosiessége nemcsak Madách korában volt mozgósító ereju, hanem minden kor számára érvényes tanulság.