Fő műve: Candide vagy az optimizmus – rövid terjedelmű, 30 fejezetből álló kisregény.
Megírásához az 1775-ös lisszaboni szerződés adta a kezdő lökést, ahol 30 000 ember halt meg. Ez megrendítette az írót hitében. Genfben betiltották a művet, a vallásra való veszélyessége miatt. Tézisregény – tanító célzattal – megtalálhatók benne a szerelem, az erőszak, gyilkosság, háború, véletlenek és csodák, prostitúció, járvány, - gyors tempóban, 3 világrészen játszódik a történet. Utazási regény – pikareszk. A jellemrajz másodrendű a műben. A cselekmény nem bonyolított, nincs tetőpont. A regényre hatott Goethe Faustja és Platón Állam c. műve.
A vesztfáliai kastélyból a báró kiűzi Candide-ot, nehogy lányával, Kunigundával szerelembe essenek. Candide katona lesz, majd egy anabaptistával dolgozik. Találkozik egykori nevelőjével, Pangloss doktorral, aki most szifiliszes – elmondja, a kastélyt és lakóit elpusztították. Hárman Portugáliába indulnak, hajótörés során az anabaptista meghal. Candide és Pangloss tanúi lesznek a lisszaboni földrengésnek. Az inkvizíció börtönébe kerülnek, Panglosst felakasztják, de Candide-ot megmenti egy öregasszony, aki nem más, mint Kunigunda cselédje. Kiderül, hogy Kunigunda ekkor az inkvizítor és egy zsidó bankár kitartottja - Candide megöli mindkettőt. Ismét katona lesz, az öregasszonnyal és Kunigundával Dél-Amerikába menekülnek. Találkozik Kunigunda halottnak hitt fivérével, akit megöl, mert az nem engedné, hogy együtt legyenek a lánnyal. Tovább utazik, eljut Eldorádóba. Innen, mint a világ leggazdagabb embere távozik. Megtudja, hogy Kunigunda Törökországban cseléd, Candide a segítségére siet, kivált két gályarabot, a halottnak hitt Panglosst és Kunigunda fivérét, akinek ellenkezésére feleségül veszi a megcsúfult Kunigundát. A társaság dolgozni kezd, - „műveljük meg kertjeinket”, életük, ha boldoggá nem is, de legalább elviselhetőbbé válik.
A mű alapkonfliktusa: A báró méltatlannak tartja lányához a törvénytelen gyermek, Candide-ot, ezért kiűzi a kastélyból. A kastélyban Pangloss megtanította Candide-nak, hogy a világon minden jól van. Kalandjai során Pangloss tanításait állítja szembe tapasztalataival.

A német klasszicizmus

Schiller a műveiben kifejezte szabadság utáni vágyát. A Haramiák c. művében az abszolutizmus ellen emelte fel hangját. Az Ármány és szerelem tárgya az előkelő ifjú és polgárlány tragikusan végződő szerelme. Szerelmüket az uralkodó társadalmi viszonyok rombolják szét.
Goethe 15 évesen írta meg világsikerű regényét Az ifjú Werther keservei-t. Werther álmodozó lelkű ifjú, aki nagynénjénél él. Egy táncmulatságon beleszeret Lottéba. Tudja, a lány elérhetetlen számára. A viszonzatlan szerelem erőt vesz rajta és öngyilkos lesz.
Goethe 60 évig dolgozott fő művén a Faust c. drámai költeményen. Faust az ember jelképes megtestesítője: az élet célját keresi. Az első részben Faust doktor az otthonában tépelődik. Úgy érzi, nem tud semmit, pedig egész életét a tudománynak szentelte. Elkeseredésében a méregpohár után nyúl. Ebben a pillanatban megszólalnak a harangok, húsvétvasárnap van, a feltámadás ünnepe. Faust leteszi a poharat, és sétálni indul. Séta közben mellé szegődik egy pudli. A kutya átváltozik vándordiákká, aki tulajdonképpen Mefisztó. Az ördög ajánlatot tesz: teljesíti Faust minden kívánságát, ha halála után lelke Mefisztóé lesz. Megegyeznek. Mefisztó először jókedvű társaságba viszi, megfiatalítja őt. A megfiatalodott Faust elcsábít egy nőt, Margitot. Margit terhes lesz, újszülött gyermekét megöli és megőrül. Az első részben kiderül, hogy az élvezetek hajhászása nem hoz Faustnak boldogságot. A második részben megtalálja az élet értelmét: hasznos munkát végez a közösség javára. Faust halála után lelke nem lesz Mefisztóé. Az angyalok a mennybe emelik Faustot.

A francia színház

Moliére - Francia lírai színműíró, eredeti neve: Jean Baptiste Poquelin. Apja jómódú kárpitos. 6 fia közül ő a legidősebb. Anyja korán meghalt, apja nevelte. A clermanti jezsuita kollégiumba latinul tanult. Az egyetemen jogot, filozófiát hallgatott. A Bejart családhoz költözik, színtársulatot alakítanak. Kétszer is az adósok börtönébe kerül, de kimentik. 1645-ben vándorszínész lett. 13 évig tapasztalatokat szerez. Kiváló komikus, példaképe Scarmucci, olasz műveket dolgozott át. 1673-ban egy színdarabban rosszul lett, meghalt. Az egyház nem engedte, hogy nappal temessék el. Művészete nem csupán a királyt szolgálja, hanem azokat a helyzeteket ábrázolja, amelyekben a királyt a polgárság a maga szolgálatába állítja. Újszerűsége: Központba kerülnek az erkölcsi problémák, a szerelem, a természetes életrevaló érzelmek, de a párválasztás kérdése is. Kényesebb témája a párizsi szalonok világának bemutatása. Műveiben vagy 1-1 jellemet kritizál, vagy 1-1 rossz társadalmi szokást, lényege: a címben mindig benne van a tartalom. ”Onnan merít, ahol talál.” Főbb művei: Tatuffe, A fösvény, Don Juan, Nők iskolája, Férjek iskolája, Tudós nők, Schopin furfangjai.

Tartuffe

Moliére egyik legjobban sikerült „vígjátéka” (1664). Témája világos és áttekinthető: egy rokonszenves, jómódú polgári családba befurakodik egy démoni gazember, s körmönfont ravaszságával, mindenre elszánt aljasságával csaknem végső romlásba dönti őket. Formája teljesen „klasszikus”, azaz Moliére-nek sem volt más választása abban a korban, mint követni a hármas egység kötelező szabályát. Moliére kész kiforrott jellemekkel dolgozik, mint a commedia dell’arte. Jellemalkotási módszere, hogy hőseit több oldalról, több, egymással ellentétes szemszögből vizsgálja meg, s az egyes jelenetek és felvonások a változatlan jellemek újabb és újabb vonásait villantják fel.
Az I. felvonás 1. jelenetében a két főszereplőn kívül mindenki színre lép. Egy családi perpatvar kellős közepébe pottyanunk be: az anyós, Pernelle asszony dühös – bár mértéktartó - szidalmak közepette hagyja el Orgon házát. Eleinte teljesen egyoldalú a családi veszekedés, senki sem jut szóhoz: egy – egy megkezdett mondat után beléjük fojtja a szót az öregasszony.
A II. felvonás Tartuffe-öt közvetlenül Mariane és Valér, közvetve pedig Damis boldogságának szétzúzójaként tünteti fel. Orgon eddig rejtegetett terve napvilágra kerül: értelmetlen, ésszerűtlen és ezért erkölcstelen házasságba akarja kényszeríteni leányát. A képlet hasonló, mint a Rómeó és Júliában: Mariane alig tiltakozik, majd kezdeti ellenállása is megtörik, s nem mer ellentmondani a szülői önkénynek. A „gyermeki engedelem” tiltja meg neki, hogy szembeszálljon apjával, s a női szemérem tartja vissza, hogy harcoljon szerelméért. A korabeli játékokra jellemző, hogy a félénk és gyámoltalan szerelmesek helyett a talpraesett, okos és bátor komorna, Dorine perlekedik, érvel, bizonyít és taktikázik.
III. felvonás - Két felvonáson át csak Tartuffe-ről folyt a szó, a szélsőséges szempontokat érvényesítő vita. A néző úgy érezhette, hogy mindent megtudott már erről az emberről. Sőt, a forrófejű Damis épp most akarja túlzó heveskedéssel meggátolni „e csirkefogó cselét”. Megint csak Dorine a csillapító, a diplomata. S mikor a második jelenetben hosszadalmas előkészítés, az érdeklődés felcsigázása után maga a címszereplő lép színre, kiderül, hogy eddig sem volt komikus alak, most sem az, s a következő felvonásokban még kevésbé. Egyszerre mozgásba lendül minden, felgyorsulnak az események, megnő a jelenetek száma is. Szenvedélyek robbannak ki, s Orgon a hiszékeny vakbuzgóság lejtőjén egyre gyorsabban rohan saját bukásába. Orgonban is kevés a komikus vonás, ő valóban mélyen vallásos.
A IV. felvonásban éri el csúcspontját a dráma, az események tragikus fordulatot vesznek: kacagni senkinek se lehet kedve. Nem is komédia ez tulajdonképpen, ezért is szokták heroikus (hősi) komédiának is nevezni.
A komédia a dráma műnemébe tartozó szépirodalmi műfaj, amelyben kisszerű emberek, illetve kicsinyes emberi tulajdonságok ütköznek össze egymással vagy a körülményekkel; megoldás többnyire szerencsés, de legalábbis nem tragikus kimenetelű.
Moliére darabjának talán „legkomikusabb” jelenete az - ha lehet egyáltalán így nevezni-, mikor az együgyű Orgon az asztal alatt feszengve tanúja Tartuffe udvarlásának s erotikus vágyai mohóságának. Igaz, Tartuffe gyanakvó és ravasz, mégis befut az egérfogóba. A jelenet tragikomikus feszültségét fokozza a furcsa helyzet s a főszereplő most már leplezetlen erkölcstelensége közötti ellentét. Tartuffe egy sajátos és meghökkentő erkölcstant fejt ki Elmirának. Moliére végső üzenete, hogy az emberek lelkében élő rend és harmónia utáni vágynak két ősi, démonikus ellensége van: a butaság és a gonoszság. Ezek ellen küzdeni pedig mindenkori emberi kötelesség.