„Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt
S a béke izzadt homlokát törölvén…
…
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült:
Nem hajszálanként, mint a boldog ember, Egyszerre őszült az meg, mint az isten…“ 46

A költemény a magyar nép „katasztrófájának“ 47 látomása, valamint a reformkor „ünneplő tavaszának“ s „győztes zsarnokság halálos csendű telének“ 48 szembeállítása. Befejezése megdöbbentő módon vigasz nélküli: „a Föld hűtlenül-kacéran új tavaszra készülődik, míg boldogtalan fiai számára örök a tél“. 49 Az Előszó - a Három regével ellntétben - viszont már Vörösmarty életében nem kerülhetett kiadásra.

45 http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/03/266.html, 2007.05.05.
46 Uo.
47 Uo.
48 Uo.
49 Uo.
A vén cigány (1854)
„Más nemzet írói vénségükre megnyugosznak babéraikon, nekünk nyugalomra tán szalmazsák sem jut." "Adósság, tehetetlenség, sánta remény, hidd el, alig nevezhető életnek.“ 50
A fenti idézetből kiérezhető keserűség s borús hangulat közepette íródott remekműve, A vén cigány (1854). A cím mögött valójában az idős, megtört Vörösmarty alakját is kell gondolnunk. A Vörösmarty-versek „történelmet vizsgáló, emberi sorsokon tűnődő“ 51 alkotásaival mutat rokonságot, itt is az emberiség jövője, a kétségbeesés, illetve a reménykedés jelenik meg. A költői hang viszont minden addigi versétől eltérően zaklatottabb ütemmel bír; a szabadságharc leverése az elkeseredettség és a remény közti szakadékot csak jobban elmélyítette.
Magyarország jövőjéért való aggódáshoz a korszak világháborújaként is felfogott krími háború által kiváltott, az emberiség egészéért érzett aggodalom is hozzájárul: „Háború van most a nagyvilágban, | Isten sírja reszket a szent honban.“ 52 A vers ezt követően egyre „szélesebb,“ „magasabb,“ „fantasztikusabb“ 53 távlatokba emelkedik; a cigány alakja már csak a refrénben köszön vissza. Vörösmartyban a gyötrő látomások és képzelődések felerősödnek; nem hagyják őt nyugodni, s megoldást csak önmagától várhat. A műben még megjelenő biblikus és mitológiai képek segítségével az „emberi nem történelmének tragikumát“ 54 foglalja össze.
A vers záró soraiban végül is megszólal annak a változásnak a vágya, amelynek „dacát“ a „fojtogató körülmények“ 55 sem hallgattathatják el (http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/03/266.html, 2007.05.05.).

50 http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/03/266.html, 2007.05.05.
51 Uo.
52 Uo.
53 Uo.
54 Uo.
55 Uo.