Zsigmondy Richárd


Richard Adolf Zsigmondy (Ausztria, Bécs 1865, április 1. - Németország, Göttingen, 1929 szeptember 23.)
Magyar származású osztrák-német vegyész, Nobel-díjas kémikus, a kolloidkémia kiemelkedő alakja.
Saját magát osztráknak vallotta, bár származása szerint magyar volt.
Édesapja dr. Adolf Zsigmondy Bécsbe települt magyar fogorvos volt, sok sebészeti műszer feltalálója, aki gyerekeit a természettudományokkal is megismertette.
Édesanyja Irma von Szakmary (Szakmáry Irma) költőnő, a gyerekeit a természet és a művészet szeretetére nevelte.
Nagybátyja, Zsigmondy Vilmos bányamérnök, az MTA tagja
Bátyja, Zsigmondy Emil híres hegymászó.
Felesége Laura Lujza Müller (1903-ban házasodott össze vele, aki a jénai Wilhelm Müller professzor lánya volt), két lányuk született: Annemarie és Käthe.


Élete és munkássága

Már korán a fizika és kémia iránt érdeklődött, Stoeckhardt „A kémia iskolája” című könyvét tanulmányozta, és otthon, a saját maga által berendezett kis laboratóriumában kísérleteket folytatott a könyv alapján. Szintén érdekelték Roscoe-Schorlemmer és Berzelius könyvei.
Egyetemi tanulmányait E. Ludwig professzornál végezte a bécsi Orvosi Egyetemen, majd szintén Bécsben a Műszaki Főiskolán (Technische Hochshule) folytatta. 1887-ben Münchenbe ment, és organikus kémiát tanult W. von Miller professzornál.
1890-ben szerezte meg doktori címét. (doktori disszertációjának címe: Beiträge zur Synthese von Indenderivaten, München) Miután megszerezte doktori címét, a fizikus Kundt professzor analitikusa lett Berlinben. Itt kezdte meg a kolloid fémszolok, ezen belül is a kolloid aranyszol kutatását.

1893-ban Grazban a Műszaki Főiskola magántanára lett Ez alatt az időszak alatt kutatást folytatott a rubinüveggel.
1897 és 1907 között a jénai egyetem magántanára, és a Schott üveggyár tudományos munkatársa volt.
1897-ben folytatta kutatásai a kolloid aranyszol területén. Megállapította, hogy az aranyszol színe a diszperzitásfoktól függ. Eljárásokat dolgozott ki, a Cassius bíbor néven ismertté vált jelenséget is megmagyarázta. Kutatásait a világhírű jénai gyárban is tudományos munkatársként végezhette, hiszen megállapítása az üveg és porcelángyártásban is hasznosítható volt.
1900-tól Jénában, magánlaboratóriumában folytatta kutatásait.
1903-ban szerkesztette meg az ultramikroszkópot H. Siedentopffal, aki a Zeiss gyár fizikusa volt. A műszer működése a Tyndall-jelenségen alapult. Ekkor tudta bizonyítani, hogy a kolloid oldatok heterogén rendszerek, és a kolloid rendszerek átmenetet képeznek a szuszpenziók és az oldatok között.

1908-tól a göttingeni egyetem kémiatanára. (Szervetlen Kémiai Intézetének tanára )
1913-ban műszerét tökéletesítette (résultramikroszkóp), meghatározta a részecskék térfogategységre eső számát. Kutatásokat folytatott a diszperz rendszerek állandóságával kapcsolatban, vizsgálta a micellák kémiai összetételét. Tanulmányozta a géleket, a védőkolloidokat. (ennek során bevezette az aranyszám fogalmát, mely a védőhatás mértékének meghatározására szolgált)
Feltalálta a membránszűrőt (1918) és az ultraszűrőt (1929), melyen baktérium nagyságú részecskéket lehetett egymástól elválasztani.

1925-ben elnyerte a kémiai Nobel-díjat „a kolloid oldatok heterogén természetének bizonyításáért és az ultramikroszkóp feltalálásáért”. (a Magyar Természettudományi Közlöny nem adott hírt erről az eseményről) A Nobel-díjjal járó összeget a göttingeni egyetem fejlesztésére fordította.
Kutatásait ez után publikálta könyv alakban is, melyben veje segített.
1929 februárjában nyugdíjba vonult, majd néhány hónappal később meghalt.
A Holdon található Zsigmondy krátert róla nevezték el.